2011. július 13., szerda

Have fun!

Sziasztok!
Tegnap megjött a táborba Iris (e: ájrisz), de csak 2 napra. Ő már 2 éve itt dolgozik nyáron, idén lekéste a jelentkezést, ezért nem tudott jönni.
Szóval, tegnap megérkezett, úgy köszöntött, hogy "jaaj, de hasonlítasz a tesódra, majdnem megörültem, hogy ő is itt van". :D
Mondták, hogy mennek valahova kocsival. Mivel én nem ismertem eddig Irist, gondoltam én nem fogok menni. Az indulásuk előtt még gyorsan befutott a kabinunkba, és megkérdezte tőlem, hogy van-e kedvem menni gokartozni. Hú, fél perc alatt elkészültem (azért érzitek a fejlődést, amin keresztülmegyek, remélem...), és már indultunk is. Kérdeztem, hogy biztosan beférek? Iris mondta, hogy persze. Megláttam, hogy már 4-en ülnek a hátsó ülésen, és full tömve van. Én beleültem az ölükbe. És ha jön a rendőr? Lecsuknak? -Nem valószínű, de bukjak le. :D Iris nagy nehezen becsukta a kocsiajtót, először még ott volt a lábujjam, jól rá-finoman mondva-csapta az ajtót, ez azért vicces, mert tavaly a tesómra is rávágta a bejárati ajtót. :D Hédi, együttérzek, tényleg van erő a csajban.
7-en ültünk a kocsiban: Iris, Kate, Isabelle, Tori, Zsófi, Tamás és én.

Fél órára, Meredith után volt egy "fun spot", azaz szórakoztató hely, gokartpályával, és játéktermekkel.





Amikor megláttam a gokartpályát, egyből felment az adrenalinszintem. Még sosem gokartoztam. 5 dolcsi volt egy menet (~1000 Ft), és kb 10 kört mehettünk, nem számoltam, de nagyon gyorsan eltelt.




Zsófi, én, Isabelle, Tori, Iris, Kate


JUUJ, annyira élveztem, végig nyomtam a gázt, csontig! Még a végén is, amikor már piros volt a lámpa, nekimentem az előttem haladónak (2x is) :DD Hirtelen nem találtam a féket, mert bal lábbal kellett használni... Egyébként utolértem az előttem haladót, sőt, megpróbáltam megelőzni, de nem tudtam, mert ő is tolta neki elég rendesen. Megpróbáltam belső ívről, külső ívről is. Szépen vettem a kanyarokat, úgy érzem, Palik László bizti megdicsérte volna a vezetési technikámat. Azért a Forma-1 nézéséből sok mindent tudtam hasznosítani. Pl, az előzést is, meg hogy milyen íven vegyem a kanyarokat. Annyira jó volt! Kár, hogy ilyen drága otthon.

Lányok-fiúk! Üzenem, hogy együtt elmegyünk szeptemberben vagy októberben! Óriásiii lesz, meglátjátok :D.

Gokartozás után átmentünk a játéktermekbe. Váltasz pénzért érméket, és csak be kell dobnod a játékgépbe, már játszhatsz is. Ha nyersz, kapsz pontokat, amit beválthatsz gagyibbnál gagyibb ajándékokra. Mint otthon a búcsúi céllövölde. Izgi. Kivéve a kakasos nyalókát, olyan itt nincs. :D
Iris és az érme automata



Az egyik játéknál Iris tarolt, úgyhogy szereztünk egy csomó pontot, és beváltottuk egy majomfigurára.
ha beleesik a bedobott érme valamelyik lyukba, nyersz

ennyit nyertünk
a bukfencező majmunk..
...amit itt váltottunk be

Hazaindulás, immáron egy másik ember ölében ülve.
Hazafele megálltunk egy bankautomatánál, ami olyan volt, mint az autópályákon a fizető kapu (itt is ilyen a rendszer), beállsz az automatához kocsival, ki se kell szállnod, kártya-kód- és megvan a pénz.  Le akartam fényképezni, de ki volt írva, hogy no camera. :(

Ma szabadnapom van, lehet, hogy lesz még bejegyzés. :-)
Puszi Mindenkinek

Egyéb érdekességek:
-minden útjelző táblára ki van írva, hogy merrefele visz, kelet, nyugati irányba, stb.
-a jelzőlámpa pirosról zöldre vált egyből. Mivel itt nem kell sebességbe kapcsolni. :) De sztem otthon is simán lehetne így, mert ha sárgánál sebességbe kapcsolsz, úgyis rögtön elindulsz...nem? Legalábbis én igen haha

2 megjegyzés:

  1. gokart->cooool:D!
    kakasos nyalóka hiány->baaaaaaaad:P!

    VálaszTörlés
  2. Esztuuu :D! Örülök, hogy sikerült regisztrálni ide. :D
    Puszii

    VálaszTörlés