Helótok!

Most kaptunk 1 óra szünetet ebéd előtt, úgyhogy folytatom. :-)
 Szóval, leszállt a gép, utána 1,5 órát kellett sorban állni a bevándorlási pultoknál, mire sorra kerültem. Sorban állás alatt próbáltam hazatelefonálni, anyut nem sikerült felhívnom, de aput igen. Megérkeztem wuhhuu. Otthon már éjfél volt akkor. Pár embert átküldtek a citizen (szitizen=állampolgár) sorba, mert onnan már elfogytak az emberek. Ott a bácsi nem vette le a hüvelykujjamról az ujjlenyomatot, és nem pecsételte le a DS-Formomat. Ez a legfontosabb dokumentum az útlevél és a vízum után, mindig megnézik mindhármat. Akkor nem vettem észre, hogy nem pecsételte le, nem is tudtam, hogy azt le kéne. Amikor a táborban elmentünk megcsináltatni a Social Security cardot, akkor mondja az ügyintéző csaj, hogy pecsét nélkül nem kapok kártyát. Szóval hivatalosan nem vagyok az országban, tehát bármeddig maradhatok. :D

Utána felvettük a csomagjainkat, a mi gépünk volt az egyik utolsó befutó aznap, már takarították a folyosókat, és félre voltak téve a bőröndjeink a futószalagok mellé. Oké, minden megvan. A magyar sráccal is találkoztam közben. Végre. Ferihegyen leszólítottam egy szerb csávót, aki tök úgy nézett ki képről, mint az én leendő munkatársam. Kijöttünk a 8-as terminálból, a CCUSA-s emberek a 4-es terminálban vártak minket. Airport train-nel átmentünk a 4-esbe, ami egy meglehetősen nagy terminál, ott kerestük őket, de nem voltak ott. Pedig csak 9 óra volt. Még itthon azt mondták, hogy 11-ig ott vannak.... Felhívtuk a számukat, hát, sajnos már nincsenek ott. Elég fáradt voltam, otthon ekkor hajnali fél 4 volt. Taxiba ültünk. Nagyon jó a taxis rendszer a JFK-en, sorba kell állni (senki nem tolakodik), és a taxik is sorban állnak. A taxisofőrünk nagyon jól vezetett. Csodálkoztam, honnan tudja az utat. Jól gyorsult a kocsi, asszem Chevrolet volt. Itt sok a Chevrolet. Megérkeztünk a hostelbe, kaptunk kis borítékban papírokat, azóta sem néztem meg őket. :D A szobánkban már "vártak" az orosz lányok: Kristina, Sasha, Nastia. Tök kedvesek, már leveleztem velük facebookon.

Hostel:

Végre alvás. Másnap reggel 5-kor keltem, de nem voltam fáradt. Elmentünk a közeli Starbucksba reggelizni. Odafelé láttunk egy hajléktalant, mellkasán-hasán kicsit mélyen szabott ruhában. Nem volt rajta alsónemű. Jáj :D. STARBUCKS! Életem első Starbucks-ja, abban az országban, ahonnan származik. :-)) Még szerencse, hogy anno Prágában inkább a vásárlást választottam kávézás helyett. :P
Metróval mentünk a buszállomásra.....a bőröndömmel kicsit nehéz volt bánni -egy szekrény. Lépcsők, mozgólépcsők, metrókapuk. Segítettek a lányok, segített Tamás, mindenki. Azért én is próbálkoztam. :D A metrókapuk alatt alig tudtuk áttuszkolni.
 Ja, a metróba csak úgy lehet bemenni, ha van kártyád, azaz fizettél érte. Come on BKV, ez egy jó ötlet!

Pár megálló után megérkeztünk a Times Square megállóhoz. Leszálltunk, mert itt van a buszállomás. A föld alatt. Megvettük a jegyet (99 dollár volt!). Itt kb egy árban van a repülő és a busz :DD.
Az orosz lányok mondták, hogy nem lesz időnk felmenni a Times Square-hez. MIII? Én most akarom látni, nem 2 hónap múlva.... :'(
Aztán amikor beálltunk a sorba, Kristina mondta, hogy van 15-20 percünk, menjünk, nézzük meg. :D Húúú, sok turista, sok hirdetés, sok színház, sok szuvenírbolt, sok sárga taxi.
Alig tudtam elhinni, hogy New Yorkban vagyok. Szerintem azért, mert eddig nem utaztam sehova repülővel, mindig kocsival mentünk külföldre, és nem éreztem azt, hogy jaj, de hosszú út volt, messze vagyok az otthontól. Olyan volt, mintha kiruccantam volna kb Debrecenbe Győrből. Jé, de szép Debrecen! :D

Bostonba értünk 3 óra alatt, ott átszálltunk egy másik buszra, újabb 3 órát mentünk egészen Center Harbour-ig, ahol Greg, a tábor vezetője várt minket. Yuppii.
A busz a 3 óra alatt 5x megállt. Benzinkutaknál. Hogy miért, azt nemtom. Volt a buszon WC, szóval nem amiatt. Néha senki nem szállt le, de akkor is megállt.
Nem voltak buszmegállók, mindig parkolókban álltunk meg, ott szálltak le az utasok.

Greg mondta a kocsiban, hogy már nagyon várnak minket a többiek. Mi érkeztünk meg utoljára.
Mindenkinek bemutatkoztunk, "örülök, hogy megismerhettelek".
A nevemet mindenki visszakérdezte. Meg én is az övükét. Pl Adam, nem Edem, hanem Erm, szóval alig ejtik ki a d betűt.
A lengyel csaj -az egyik legjobb barátnőm itt- Ania (ánjá), mindig úgy mondja a nevem, hogy Ánikko.
Ő járt már Magyarországon, nagyon tetszik neki Budapest, és mindig mondja: bikáver (bikavér) :D Ania itt él a közelben, tavaly ment férjhez. :-) Ja, és ő süti a sütiket, kedvence a dobostorta, mondta, hogy a nyár vége fele csináljunk. Megbeszéltük, hogy megünnepeljük a névnapunkat júli 26-án. :D Javasoltam, hogy rendezzünk vmi bulit, erre: "You are so crazy, Aniko!" (~dilis vagy, Anikó) Hungarians are so crazy! (a magyarok mind dilisek) Hedi was so crazy, too! (Hédi is dilis volt) :D
A kedvenc sütim a peanut butter cake (pínát bátör kék= mogyoróvajas süti). Ma pont az lesz vacsira, nyámi.

Majd még mindenkit bemutatok, de kép nélkül unalmas lenne szerintem, szóval majd ha 1x lesz képem mindenkiről, bemutatom őket.

folyt.köv.
Pááá